Találkozás
avagy a Sors szálai
- Kérem szépen, vegyen fel dolgozni!
A férfi összeráncolt homlokkal mérte végig a fiatal fiút. A személyijét szorongatta a kezei közt, de valahogy képtelen volt elhinni.. egy ilyen suhanc valóban 18 éves lenne?
- Könyörgöm! Bármilyen munkát elvállalok, dupla műszakban is!
A férfi gondterhelt sóhajjal ráncolta össze a homlokát. Felkönyökölt a dohos asztalon, ujjait összefűzte, s megtámasztotta rajta az állát.
- Miért akarsz ennyire dolgozni, fiú?
Narumi felegyenesedett könyörgő pózából, s kihúzta magát a széken. Kezei ökölbe szorultak a térdein, fejét mélyre hajtotta.
- Az édesanyám nemrégiben életét vesztette, így most egyedül nevelem a kisöcsémet. Szükségem van a pénzre.. kérem! -felkapta ismét a fejét- Bármilyen munka jó lesz!
Így kaptam életemben először munkát.
Ahogy ígérte, reggel 6kor kinyitotta az üzemet, és délután 14 óráig le sem állt. Dobozokat pakolt, asztalos munkát végzett, hegesztett, rohant híreket vinni, ellenőrizni, fűrészelt, kovácsolt.. a műszak végeztével elköszönt jóval idősebb társaitól, tartott egy gyors ebédszünetet, majd folytatta a második műszakot. Ő volt az, aki este 20 órakor bezárta a raktár épületét. Elugrott bevásárolni a szerzett pénzből a közeli hipermarketbe, majd sietett haza. Vacsorát főzött öccsének, ő maga pedig az itthonról csomagolt ebédje maradékát fejezte be. Aztán jött a fürdetés, egy fél óra beszélgetés az ágyban, majd beült a számítógépük elé önéletrajzot írni, és munkát szervezni másnapra.
Ez hosszú hónapokig így ment nálunk, egészen addig, míg egyik nap..
- Aniki.. aniki!! Aniki, mi van veled?
Yamakasi rémülten szólongatta bátyját, aki az ajtónyitást követve szó szerint beesett a küszöbön. A bevásárlószatyorból szétszóródtak a zsemlék, kigurult a sajt és felszakadt az egyik joghurt doboza. Yama könnyes szemekkel rángatta meg ismét bátyja karját.
- Aniki!!
A fiú végre megmozdult. Kinyitotta a szemeit, és elmosolyodott. Öccse megrémült a kialvatlan, sötét szempárt látva.
- Hé, öcskös. Az ajtóban elbóbiskoltam? Ne haragudj
Karjait maga alá húzta, és Yama segítségével térdelésbe tornázta magát. Sötét tincsei közé túrt, majd egy friss mosollyal hátradobta őket.
- Aniki..
- Biztos éhes vagy, főzök neked vacsorát. Nahát, oda a joghurtod.. edd meg az enyémet akkor, oké?
Yama még fiatal volt ugyan, de pontosan tudta, mi zajlik körülötte. Narumi sem volt sokkal idősebb, pár hónapja csak, hogy betöltötte a 15. életévét. De nagyon jól tudta, hogy a gyámhatóság a nyakukon; bármelyik pillanatban szétválaszthatják őket. Intézet, nevelőszülők.. ennél rosszabb sorsot el sem tudott volna képzelni. Kis füllentéssel meggyőzte a szomszédokat, hogy nagybátyjuk lett az új gyám, s ő maga pedig annyit dolgozik, hogy el tudja látni kettejüket. Soha, egy percre sem bánta meg, hogy kemény fizikai munkát vállalt az öccséért.
Ám két héttel később a raktár tulajdonosa felmondta vele és sok más társával a szerződést, pénzhiányos problémák miatt.
Ismét álláskeresésre indultam.
A fiú megilletődve állt az iroda közepén. Ez az amerikai cég teljesen különbözött a japán életformától. Mr. Callaway fennkölt, nemes alakja magasodott a széles íróasztal mögött. Narumi nagyot nyelt.
- Csatlakozni szeretnél a cégemhez, fiú?
A férfi végigmérte őt. Narunak a torkában dobogott a szíve, úgy érezte, ez a tekintet lelát egészen a csontjaiig. Mire kettőt pislantott, a férfi ujjai kettétörték az addig szorongatott személyit. A fiú álla a padlón koppant.
- Mit.. mit művel?!
- Kidobom az értéktelen vackokat. Azt hitted, egy hamisítvánnyal meg tudsz győzni?
Narumi mélyre hajtotta a fejét. Mindennek vége.. hiába dolgozott eddig keményen, el fogják venni tőle az öccsét. Yama.. ne..
- Hány éves vagy, fiú?
Ellepték szemét a könnyek. Erős.. annyira szeretne erős lenni. Fel akar nőni! Felnőtt életet akar élni, hogy gondoskodhasson a testvéréről, kettejükről. Nem vette észre, hogy Mr. Callaway feláll a székéből, arra eszmélt fel, hogy az érdes ujjak a tincseibe túrnak. Meglepve emelte fel a fejét, mire a férfi egyenesen rámosolygott.
- Mi lenne, ha felvennélek dolgozni, ám nem a céghez?
- Így kerültem hozzátok. Már amikor először megláttalak, akkor tudtam, hogy az életem új fejezethez érkezik. Ennyi
Kiemeltem a számból a fűszálat, mire Carmen sikkantva tapsolt párat. Matt átfordult a hasára, s megpöndörgetett két ujja közt egy gazt.
- Ez olyan nyálas.. ez a "meg akarom védeni a testvéremet". Mi vagy te, puhány?
Éreztem, hogy beszólásával tonnás súlyt zúdít a fejemre. Carmen morcosan belenyomta öccse fejét a fűbe.
- Na de Matt! Szerintem igenis cuki történet! Mesélj még, mesélj még!
Fordult vissza felém, s én egy mosollyal visszaemeltem a tekintetem az égre. Vajon milyen régóta fekszünk itt a fűben, a mesémet hallgatva? Már a felhők is teljesen eltűntek az égről. A táj határozottan elkezdett sötétedni.
- Gyere, Hercegnő, elmegyünk fürdeni és közben folytatom
Matt felkapta a fejét, de egyenlőre nem szólt semmit. Talpra löktem magam egy határozott mozdulattal, leporoltam a nadrágomról a földdarabokat, és a lány kezét megfogva gyengéden felhúztam. Ő elvesztette az egyensúlyát, és a mellkasomnak billent. Annyira gyenge fizikumu, törékeny kislány, hogy attól félek, bármikor elfújhatja a szél.. megtartottam a karjánál fogva, s ahogy kezem selymes bőréhez ért, rögtön elvörösödtem. Ez a lány..
- Mmm, milyen piros az arcod, Narumi! Te elpirultál!
Majdnem frászt kaptam Matt kijelentésétől. Ő csak sunyin vigyorgott rám. Carmen felemelte a fejét.
- Tényleg? Sosem hittem volna, hogy te képes vagy elpirulni..
Azzal felkacagott. Csilingelő, kellemes hangon, s nem sokkal később öccse is becsatlakozott. Nem tudtam mit tenni.. belőlem is feltört a nevetés.
- Ne higyj el mindent, amit mondanak neked, Hime. Tessék
Odanyújtottam a karom, ő kitapogatta, majd belefűzte a sajátját. Szabad kezemmel elkaptam Matt grabancát, és odahúztam magamhoz egy kiadós hajborzolásra.
- Kész vagy, Hercegnő? Bemehetek? Folytatnám a sztorit
- Ühhü, gyere!
Vártam még egy picit, s egy mély levegővel felkészítettem magam. Menni fog.. elvégre, lehet, hogy meztelen, de úgyis egy kád sötét, habos vízben ül. Ez gyerekjáték lesz nekem! Elvégre ezért vettek fel, hogy segítsek neki.
Belöktem tehát a fürdőszoba ajtaját, melyet be is csuktam magam után.
- Lassú vagy, Naru-chan >.< csak nem pirultál el megint?
Hangjára akaratlanul is felkaptam a fejem, és összegyűjtöttem minden erőmet. Oké! Csak egy fürdést felügyelek, az sem biztos, hogy hozzá kell érnem! Szépen katonásan beálltam az ajtóba, terpeszben, hátul összefont karokkal, merev tekintettel. Ezt a Mesteremtől lestem el. Mester.. kicsit túlzó, hisz csak egy rangban felettem álló testőr, aki a szárnyai alá vett ebben a hatalmas házban.
- Naru-chan, gyere ide kérlek!
Erről ennyit. Ez a lány… habozva dőltem egyik lábamról a másikra. Carmen kényelmesen kinyúlt a kádban, hosszú, szőke hajzuhataga kecsesen táncolt a víz felszínén, egy-két hosszabb tincs belógott mellei fölé, melyeket alig-alig takartak el a habok. Ahogy felém fordult, előbukkantak felhúzott térdei. Kilazítottam a nyakkendőmet, mert úgy éreztem, menten megfullaszt ez a forróság. A kádhoz léptem, s ahogy térdre ereszkedtem a lány mellett, éreztem, hogy megremegnek a térdeim. Ez sokkal durvább küldetés volt, mint mondjuk a katonáknak egy háború.
- Mit segíthetek?
- Mesélj még magadról!
Elgondolkoztam. Hol is hagytam félbe? Az életem nagy vázlatokban már be lett mutatva. Az egyetlen, ami még nem került szóba…
- Mesélj például édesapádról!
Lehajtottam a fejem. Már megint beletrafált a közepébe… mivel még reagálni is elfelejtettem a kérését, megbillentette kicsit a fejét.
- Naru-chan?
- Az apám… -kezdtem bele halkan, majd beleloptam egy kis magabiztosságot a hangomba- Menjünk kicsit vissza az időben, mit szólsz?
Izgatottan rohantam fel a meredek domboldalon. Alig lehettem 4 vagy 5 éves, kopott, egyszerű ruházatomra egy zsákból készített köpeny borult rá, a fejemen pedig a konyhából elcsórt lábas éktelenkedett. Kezemben egy botot szorongattam, s bár már szúrt a tüdőm a rohanástól, csak még gyorsabb tempót diktáltam. A házunk kertjéhez felérve azonnal hasra vágódtam a fűben. A lábas belógott a szemeim elé, így a bot végével feljebb toltam azt. A házunk fala mögül hirtelen előugrott Apa. Még mindig a rendőrségi egyenruha volt rajta, kezében ő is botot szorongatott, fején egy nagyobb, virágos lábas csücsült, arcán széles mosoly terült el. A szemeit nem láttam a frufrujától, mint ahogy arcának többi részét is árnyékba vonta a háta mögött lemenő nap vérvörös sugara.
- Bumm bumm!
Lőtt felém kétszer is a bottal, mire azonnal felugrottam búvóhelyemből, és viszonoztam a tüzet. A sisakom ismét becsúszott az egész arcomba, ettől elveszett szemeim elől a célszemély. Emlékeztem a legutolsó helyzetére, így már rohantam is felé. Arra lettem figyelmes, hogy kezek ragadják meg a derekamat, és már repültem is a levegőbe. A lábas leesett a fejemről, így láthattam apa mosolyát. Gyorsan magam elé húztam a fegyveremet, és lőttem.
- Buáááám! Megvagy, apa!
Kacagtam fel gyermeki, vékony hangon, az ő játékos mosolya pedig szelíddé változott ettől. A mellkasára vont, és a karjaiban tartott.
- Ez aztán igen, Narumi közlegény!
Túrt bele a tincseimbe, és vadul megborzolta azt. A kellemetlen érzéstől lehunytam az egyik szemem, és könyökömet a mellkasának nyomtam.
- Neeeee, apaaaa! –morrantam fel, de ő csak akkor hagyta abba, mikor már teljesen kócos lettem. Mint akibe 220 V áram csapott- Apuuu
Néztem rá durcás gyerekfejjel, ő pedig csak egy szelíd puszit nyomott a homlokomra. A veranda ajtaja kitárult, a padló megreccsent édesanyám súlya alatt. Először kíváncsian körbenézett, majd minket meglátva nekidőlt az ajtófélfának, és összefonta a karjait.
- Nem tudjátok véletlenül, hová tűntek a lábasaim?
Mindketten megrezzentünk. Apa a házunk felé fordult, így hátra kellett csavarodnom, hogy láthassam anyát. Bűnbánóan vigyorogtunk.
- Lebuktunk, apa
- Lehet, hogy nem kapunk ebédet? –dünnyögte inkább nekem, mint anyának
- Jól van, katonák, lábasokat fel, balra át, kezet mosni indulj!
Bár ettől nevethetnékem támadt, apa mégis letett a földre. Mindketten mélyre hajtottuk a fejünket, a lehető legszomorúbban, és apa azonnal felkapta a földről a sisakomat.
- Hai, anya
Feleltünk egyszerre, monoton gyermekhangon, és engedelmesen bekullogtunk mellette az ajtón.
Hetekkel később megtudtam, hogy anyában ott lakik a kistesóm. Anya azt mondta, a bérleti szerződés 9 hónapra szól, és én megnyugtattam, hogy ha nem akar fizetni, akkor majd kilakoltatom! Erre anya csak elnevette magát, apa pedig hátulról összeborzoltam a hajam. Brrr, ismét igazíthattam meg a tincseimet… hogy ez mennyi bosszúságot okoz!
Eltelt ismét néhány hét, épp a szobámban feküdtem a földön, és zsírkrétával próbáltam elképzelni a kistestvérem anyu hasában, de ott leragadtam, hogy anyu hasa hogy nézhet ki? Lehet, hogy olyan, mint a kedvenc háborús filmemben az észak-oroszországi katonák szálláshelye? Mmm… igen, azt hiszem az ihlet megvan. Csörömpölésre lettem figyelmes. Anya mindig is beteges, gyenge szervezetű, ám igen makacs asszony volt. Gyakori hangzavar volt nálunk a felborított székek vagy levert tárgyak által nyújtott ricsaj, ám ehhez most hangos kiabálás is társult. Kíváncsian letettem a zsírkrétát, talpra tornáztam magam, és már szaladtam is az ajtóhoz. Lenyomtam a kilincset, és onnan a konyhába vitt az utam. Anyu a mosdó fölé görnyedt, vállai rázkódtak a sírástól, egyik kezével a hasát fogta. Apa mögött becsapódott a veranda ajtaja.
- Apu!
Szaladtam ki utána egyből, de csak az autójánál értem utol. Egy bőrönd volt nála, rendetlenül beledobált ruhákkal, néhány pólónak a csücske ki is lógott. Elkaptam a táska végét, mire megállt és felém fordult. A szemei elé fújta tincseit a szél, arcán félhomály ült, ajkai most nem húzódtak mosolyra.
- Apu, elmész?
Keze a fejemre nehezedett. Lehunytam az egyik szememet, de aztán egyből néztem is fel rá. Finoman megjáratta ujjait a tincseim közt.
- Ég veled, Naru
Visszahúzta a kezét, kirántotta ujjaim közül a bőröndöt, és bedobta az anyósülésre. Beszállt a volán mögé, és mire feleszméltem, már csapta is be az ajtót. A motor felzúgott, apa pedig kigurult az útra. Felocsúdtam megszeppentségemből, és utána szaladtam.
- Várlak vissza, apa!
Integettem utána, s egy pillanatra megcsillant a visszapillantó tükörben a tekintete, mielőtt lefordulva a sarkon eltűnt a szemeim elől.
- Sajnálom…
Meglepve emeltem fel a tekintetem a padlóról. Carmen szipogott egyet, vállai megrándultak, majd sietve megtörölte a szemét. Furcsálltam, hogy egy világtalan is képes könnyeket hullajtani, de azt még inkább, hogy mi indokból.
- Mit sajnálsz? Nem a te hibád
Elmosolyodva megérintettem a vállát. Kirázta a hideg, és ettől a selymes érintéstől végigfutott az én gerincemen is. Azonnal visszahúztam a kezem.
- Nem tudtam, hogy ez történt… nem akartam ilyen rossz emléket felidézni veled… ez olyan szomorú
Ismét megtörölte a szemét. Kiszélesedett a mosoly az arcomon. Jól esett tudni, hogy ennyire a szívén viseli a sorsomat, pedig csak nemrég érkeztem hozzájuk. Felkászálódtam a kád mellől, és leemeltem a lány rózsaszín törölközőjét. Visszaléptem a víz mellé vele, és odatartottam. Félrefordítottam a fejem, bár ő ezt nem látta, mégis teljesen nyugodtan emelkedett fel a vízből. Gyakorlott mozdulattal kilépett a kádból, így rögtön bele tudtam csavarni őt a puha anyagba. Magamhoz húztam. Törékeny alakja szinte elveszett az ölelésemben, kellemes illata azonnal megcsapta az orrom. Megőrülök…teljesen megőrülök Tőle.
- Erre gyere, Hercegnő
Invitáltam az ajtó felé, de ő nem lépett velem együtt. Megvetette lábait, és felemelte a fejét. Kicsit még szokatlan volt az az üres, sötét szempár. Bár tekintete valóban a semmibe révedt, én mégis felfedeztem valami halvány fénysugarat a legmélyén, de nem tudtam eldönteni, hogy boldogságot, vagy szomorúságot sugárzott-e.
- Nem szükséges hercegnőnek hívnod. Elég lesz a Carmen.
- Megfontolom, amennyiben te is csak simán Narunak hívsz.
Meglepődött. Szerintem még egyik testőrével sem volt ilyen bizalmas kapcsolatban, de a bátorságából úgy ítéltem, rengeteg szolgáló tartotta már meztelenül, törölközőbe csavarva a karjaiban. Milyen morbid belegondolni… van egyáltalán ennek a lánynak saját tere? Saját élete? Saját akarata? Arcán végigfutott egy mosoly, amitől a szívem ismét elkezdett hevesen verni. Sosem volt dolgom lányokkal. Nem érdekeltek, édesanyámon kívül nem foglalkoztam másokkal. Anya volt számomra az Egyetlen, meghát Yama, de őt mégsem vehetem lánynak.
- Akkor öltözzünk át, és mutatok neked valamit
Bizalmaskodó mosolyt küldött felém, amitől akaratlanul is elfogott a kíváncsiság. Megdörzsöltem a puha anyagot a vállain, majd áttöröltem a felkarját, a nyakát. Ahogy a melleihez értem, mindketten felkaptuk a fejünket. Én százszor nagyobb zavarban voltam, mint ő.
- Ne haragudj… megtörölközöl inkább te?
Bólintott. Átadtam neki az anyagot, és csendesen az ajtóhoz húzódtam. Mindig is úriembernek tartottam magam, ezért amíg szárazra törölte magát, én elemeztem a plafonon lévő csempék összetételét.
Miért raknak még a plafonra is csempéket?
Minden erőmmel összpontosítottam, de még mindig nem tudtam, hogy hallanom kellene-e valamit, vagy éreznem. A nyelvem fele már az ajkaimon kívül lógott, mikor hirtelen megmoccant anya hasában a lakó.
- Éreztem! Mozgott!
Kaptam fel izgatottan a fejem, anya szelíd mosollyal figyelt a kanapén ülve. Visszadőltem óriási pocakjára, tovább füleltem, ám kint nagy erővel megdörrent az égbolt, és ez elnyomott minden benti neszt. Morcosan behúztam a nyakam.
- Naa, öcskös! –tettem a kezem anyu hasára- mozdulj meg mégegyszer!
Anya felnevetett. Nem tudtam, hogy rajtam nevet, vagy a kijelentésemen, de elpirultam. Megsimogatta a fejemet. Odakint tombolt a vihar, mégis teljesen nyugodt voltam. Én magam győződtem meg arról, hogy a kinti őrjöngés bent nem ér el minket, apa eltávozása óta ugyanis én vezettem a háztartást. Anya egy ideig segített, de aztán a doktor bácsi ágytilalmat rendelt el, ezért én intéztem minden munkát a házban. És élveztem! Néha egy-egy szomszéd öregasszony átjött segíteni, de azt sosem szerettem, mert olyankor agyoncsipkedték az arcom, és olyasmiket ecseteltek anyának, hogy milyen aranyos vagyok, milyen segítőkész, és mennyire meg van velem áldva. Lehet, hogy el akartak átkozni? Ijesztő… amíg anya aludt, mindig meséltem az öcsémnek. Meggyőződtem róla ugyanis, hogy fiú lesz. Meséltem neki a világról, a házunkról, anyáról és magamról, a szomszédokról. Szerettem volna, ha úgy születik meg, hogy fel van készülve, és tudja, mi vár rá. Már nagyon beszélgettem volna vele, de anya azt mondta, hogy még nagyon hosszú ideig csak sírni fog. Úgy gondoltam, hogy felvidítom, amíg odabent van, és akkor nem kell sírnia, ha kijön.
- Nem akar elállni a vihar… -pillantott el anya az ablak felé.
- Ne aggódj, anyu, gondoskodtam mindenről! –büszkén kidüllesztett mellkasomra csaptam- a kutyust is bezártam a kennelébe, hogy ne érhesse semmi baj
Anya keze ismét a tincseim közé simult. Szelíd, fátyolos tekintettel fürkészett, olyan melegen és kedvesen, hogy szerettem volna tudni, mire gondol.
- Szerinted hogy nevezzük el a kistestvéred?
Erre még nem is gondoltam. Hümmögve megborzoltam a saját hajam.
- Nem elég, ha csak öcskösnek hívom?
Felnevetett, és ettől a szívből jövő kacajtól ismét elpirultam. Maga volt a gyönyör számomra, amikor anya nevetett, ezért igyekeztem minél több ilyen percet okozni neki.
- Honnan veszed, hogy kisfiú lesz? Még a doktor bácsi sem tudta megmondani
- Fiú lesz és kész! –fontam össze durcásan a karjaimat- Olyan erős lesz, mint én, és ketten fogunk vigyázni rád!
- De csalódni fogsz, ha kislány lesz… -próbált csitítani anya a tekintetével
- Ha lány lesz, akkor pedig olyan szép lesz, mint te, és kettőtökre fogok vigyázni! És megkérem a hasadat, hogy adjon ki még egy kisfiút is
Anya újabb felnevetését elnyomta egy kinti dörrenés. A kanapé karfájába kapaszkodva tornázta fel magát állásba, de ez olyan nehézkesen ment, hogy a derekánál fogva segítettem neki. A konyha felé indult, ám egy hirtelen, éles fájdalomtól felsikoltott, és összegörnyedt. Azonnal felkaptam a fejem, a rémület be akarta lopni magát a szívembe, de nem hagytam neki időt erre. Lemásztam a kanapéról, és odaszaladtam hozzá.
- Anyu! Mi történt?
- Azt hiszem, a testvéred meggondolta magát, és korábban szeretne kijönni…
- De még nem járt le a 9 hónap! –tiltakoztam nagy hévvel- Szóljak neki, hogy maradjon bent? Rám biztos hallgat!
- Naru, hívd fel a doktor bácsit, ott van a száma a telefon mellett.
Bólintottam egy jó nagyot, és már szaladtam is. A lehető legrövidebb úton, a kanapén felmászva és azt átugorva érkeztem meg a kagyló mellé. Tényleg ott volt a szám, amit be is ütöttem volna, ha a vonal végéről nem köszönt volna vissza a teljes, néma csend.
Nincs vonal, ennyit még gyerekfejjel is tudtam. Anya fájdalmas kiáltásai összeszorították a gyomromat. Ha nincs telefon, hogyan értesíthetném a doktor bácsit? Anyu szenved… fáj neki… és öcskösnek is fáj… a szobát bevilágította egy igen közeli villám, amire akaratlanul is felkaptam a fejem. Néztem az ablaknak verődő esőcseppeket, a kinti kísérteties, hátborzongató égi játékot.
- Naru!
Hallottam anya hangját, de csak az ajtóban fordultam vissza, és annyi időre, hogy felhúzzam az edzőcipőimet.
- Maradj itt, anya, és szólj az öcskösnek, hogy várjon meg! Sietni fogok, elhozom a doktor bácsit!
S ezzel választ nem méltatva kirohantam az ajtón. A tomboló sötétség teljesen elnyelte az alakomat, s anya hangja sem jutott már el hozzám.
- Narumi!!
Carmen még utoljára hátrasimította a fésűvel a tincseit, majd a törölközőbe csavarva magát odafordult felém. Ellöktem magam az ajtótól, és mellé lépve megfogtam a karját.
- Segítesz átöltözni?
- Természetesen. Ezért vagyok itt.
Kikísértem a fürdőszobából, de annyira magabiztosan, határozottan és otthonosan mozgott, hogy olyan érzésem volt, inkább ő vezet engem, mint fordítva. Le kell mondanom erről… sőt, azt sem szabad hagynom, hogy megszülessen ez a gondolat! Sokkal idősebb vagyok nála, ráadásul az a feladatom, hogy megvédjem és segítsek neki, nem az, hogy belezúgjak. Leült az ágy szélére, én pedig mellé. Háttal fordult nekem, keze közben már a hálóinget tapogatta a paplanon. Odahajoltam mögé, és rávezettem a kezét az anyagra. Egy mosollyal rázárta az ujjait, és odahúzta magához. Kikereste a két pántot, hogy maga elé tudja lógatni.
- Ez az eleje?
- Nem, fordítva fogod.
Igazított rajta egyet, és felgyűrte a tenyerébe.
- Most jó?
- Igen. Segítek, emeld fel a karjaid.
Engedelmeskedett. Kérdés nélkül átadta az anyagot, és a magasba nyújtózott, így könnyedén bele tudtam bújtatni a hálóingbe. Felállt, s ahogy letolta a törölközőt magáról, én úgy húztam rá a testére a hálóinget. Sorolhatnám, mennyit láttam a testéből, de visszatartottam mindenféle érzelmet. Pördült egyet a ruhában, majd kuncogva felém fordult.
- Mit szeretnél mutatni?
Néztem fel rá kíváncsian, hogy ezzel is ki tudjam ütni az oda nem illő gondolatokat. Ledobta magát az ágyra, a matrac erősen hullámzott súlya alatt. Behunyta a szemeit, és magára húzta a takarót.
- Ott van az asztalom legfelső fiókjában. Egy rajz, két hete készítettem.
Meglepődtem. Egy vak, aki rajzol? Szörnyen kíváncsi voltam, mi sülhet ki abból, így hát már másztam is oda az asztalához. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
